Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Adrigán Dóra
28, Mosonmagyaróvár

Dóra több mint 10 éve kozmetikusként dolgozik, vállalkozását Mosonmagyaróváron vezeti. Érdeklődik a sport, a művészetek, a földrajz és a pszichológia iránt. Abban hisz, hogy a belső lelki egyensúly a legnagyobb erő, amivel rendelkezhetünk, ennek ápolása elengedhetetlen ahhoz, hogy azt lássuk a tükörben, amit látni szeretnénk. A versenyre azért jelentkezett, hogy megerősíthesse az emberekben azt, hogy a szépség igazán belülről fakad.

A 168 centis Dóra csillagjegye rák. Kedvenc étele a füstölt lazac, kedvenc itala a víz. Kedvenc zenéje George Michaeltől a Careless Whisper, kedvenc parfümje a Narciso Rodriguez-Narciso.

Tündérszépek – 2022