Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Holló Bettina
28, Jászapáti

– Mindig is fiús lány voltam, így a versennyel az a célom, hogy megmutassam a nőies oldalamat. Régebben fociztam, mostanság a vezetés érdekel nagyon. Szabadidőmben edzeni járok, filmeket nézek és persze igyekszek minél több időt a párommal, a családommal tölteni. Szívesen beszélgetek az emberekkel, ezért is érzem jól magam a munkahelyemen. Egy kávézóban dolgozok, egyébként vendéglátó szakmenedzser végzettségem van. A külsőmben a szemeimet és a szeplőimet tartom különlegesnek. A belső tulajdonságaim közül a kitartásomat, a segítőkészségemet emelném ki – árulta el Holló Bettina.

Kedvenc étele a sajttal töltött csirkemell, kedvenc itala a Fanta bodza, kedvenc zenéjéről pedig annyit mondott, hogy szeret minden olyan dalt, aminek mondanivalója van. Bettina kedvenc illata a Lancome La Vie Est Belle. A hölgy 163cm és a Halak jegyében született.

Tündérszépek – 2020