Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, mely a regionális fordulóval vette kezdetét. Ebben a körben június 3-án 23:59-ig adható le szavazat a jelentkezőkre. A legszebbeket a zsűri juttatja a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján minden régióból egy lány jut a következő körbe, amely június 6-án kezdődik. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. A szépségverseny szavazói április 29. 10:00 és június 3. 23:59 között, minden vármegyében, egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Orbán Cintia
25, Budapest

Orbán Cintiának hívnak, 25 éves vagyok, jelenleg Budapesten élek. Tavaly év végén diplomáztam le Településmérnök Msc szakon, jelenleg egy budapesti tervezőirodában dolgozom részmunkaidőben, emellett egy saját vállalkozást indítottam Pimple néven, kozmetikai termékek hazai fejlesztésében a hozzám hasonlóan szeborreás bőrrel rendelkezők számára. A 2021-ben megrendezésre kerülő Tündérszépek szépségverseny egy megmérettetés, egy új kihívás számomra, érdeklődve és izgatottan várom, hogy új élményekben lehessen részem a versenynek köszönhetően.

Magasság: 175 cm

Csillagjegy: rák

Kedvenc étel: tenger gyümölcsei salátával

Kedvenc ital: ásványvíz

Kedvenc zene: zenei műfajtól függetlenül, minden, ami dallamos 

Kedvenc parfüm: Lancôme – La nuit trésor

Tündérszépek – 2021