Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Kopeczky Panna Lili
18, Zamárdi

Panna jelenleg turizmus szakon tanul a siófoki Krúdy Gyula Technikum és Gimnáziumban. Szabadidejében szívesen lovagol, de kislánykora óta énekel is. De nem csak úgy dúdolgat, hanem már videóklipje is van a legnépszerűbb videómegosztó portálon! Ha teheti az éneklést szívesen folytatná a jövőben is, nagy tervei vannak a zenei karrierjével is. A modellkedés sem áll távol Pannától, most ugyan ismerősei ajánlására érkezett a versenyünkre, de mindig is vonzotta a kifutók csillogó világa. A fotózásokat pedig kifejezetten szereti, hisz nagy önbizalmat ad neki, mikor ő van a középpontban.

Panna 18 éves, Zamárdiban lakik. 165 cm magas, a csillagjegye nyilas. A kedvenc ételének a dédnagymamája rántotthúsát jelölte meg, melyet a szintén a dédi által készített krumplipüré és franciasaláta körít. Ha szomjas, legszívesebben bodzás limonádét fogyaszt. Kedvenc zenéje a Fugees – Killing me softly című szám, míg kedvenc illata az Armanitól a Si Passione Intense.

Tündérszépek – 2021