Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Németh Veronika
26, Keszthely

– Nagyon hálás vagyok, hiszen a munkám egyben a szerelmem is – mondta Veronika. – A Magyar Táncművészeti Egyetem elvégzése óta, hivatásos táncművészként dolgozom és közel két éve egy saját táncstúdiót is alapítottam Keszthelyen. A hivatásomból kifolyólag a szereplés a mindennapjaim része. Érdeklődve és kíváncsian vágok neki a Tündérszépek 2021-es versenyének. Táncművészként úgy gondolom a szépség nem csak külső, hanem főként belső értékeken alapszik. A legcsodálatosabb érzés, mikor a színpadra kilépve a szereplésem által egyfajta pluszt adhatok a nézőknek. Bízom benne, hogy ez a szépségverseny is hasonló élményekkel ajándékoz majd meg.

A 167 cm magas Veronika az Ikrek jegyében született. Szereti a tintahalat, a colát és a Roxette dalait. Kedvenc parfüme a Dior.

Tündérszépek – 2021